Hogy miért éppen a kárpitművészetet választottam? Mert már egészen fiatal koromban eldőlt, hogy ezen az úton fogok járni, amit azonban akkor, amikor a szegedi művészeti gimnáziumba felvételiztem, még nem tudtam. Ma már a részemmé vált, identitásomhoz tartozik.
Számomra a kárpit nem csak egy művészeti forma, hanem a megismerés, az elmélyülés és a megértés különleges útja is, melyben a technikából adódóan és az alkotói szándéknak megfelelően minden négyzetcentiméter többszörösen átgondolva tudatosan jön létre. Az alkotói folyamat során - mely a tervezéssel kezdődik, melyet a műhelyrajz, azaz a karton készítés majd végül a szövés követ - sem lehet semmit a véletlenre bízni. A kárpit egyik leglényegesebb tulajdonsága ugyanis a visszavonhatatlanság, hiszen ahogyan az életben, úgy a kárpitban sem lehet a befejezéskor kijavítani azt, amit a kezdetekkor elrontottunk.
A belefektetett munka, a figyelem, az elmélyülés és a nélkülözhetetlen alázat (másképpen nem is lehet csinálni) akarva-akaratlanul megnemesíti kárpitot, erőt és méltóságot kölcsönöz neki. (...)
Az általam kiválasztott kárpitrészlet újratervezése és szövése során a hagyomány iránti tiszteletemet fejeztem ki. Ennek érdekében szín és formavilágában hű maradtam az eredeti kárpithoz de magamat is belecsempésztem, melyet ebben az esetben valóban szó szerint kell érteni. A képen látható fatörzs ugyanis női torzóvá alakult, mely engem szimbolizál.